Műtej-nyelv


ömlik a csapból,


            e nyelven beszélnek a tévék, rádiók, újságok,


            e nyelven szól a mese, a népdal  (kihalt madár-dal kottából élesztgetve)…


 


   Nóta:


       Az Alföldön nem fejnek már tehenet,


       a HUNGLISH –hoz szoktatják a nyelvedet..


            Ó, dehogy csak az idegen szavak divatja!


            Az épület szerkezete, a tartóoszlopok (=ritmus, hangsúlyok…) vannak összehányva, összetörve.  


A lelkes nyelvnek igaz hangja pedig elnémulóban, mert a lelkes nyelv


nem szabályos, nem szalonképes, nem pasztörizált, nem színtelen, nem gerinctelen…


Betűvé lapította a civilizáció úthengere, „haladás” nevében uniformizálta és istenségnek kikiáltotta a nyelvtanilag génkezelt tökéletességet, ezzel száműzve a kultúrából a még nem környezet-szennyezett tiszta hangot, mely minden ember isteni ajándéka az önkifejezésre, s minden embernek kis részvénye a világ teljességéhez, akármint a cseppnek is tulajdona maga a tenger.


A mi tengercsepp-valónk pedig oda való,


ahol volt, hol nem volt, volt egy föld, e földön szólt a muzsika, e muzsika a magyarok beszédje volt.


 


Telt-múlt az idő,


            s e nyelvből korszerűtlenség diagnózisával kifolyatták a vérét (színeit, próza-dallamát, ritmusát...), csak azt tartván belőle értéknek, ami leírható, ami információ, ami tanítható.


Ezt lobogtatjuk, s kurjongatjuk, hogy mentsük meg a magyar nyelvet!


Ezt? Eme ereje-vesztett mek-nyelvet? Szép hangját felejtő nyelvet? Varázsát vesztő nyelvet?


 


Világcsoda nyelvünkkel az történt, mint a mesében:  


a világszép királykiasasszonyt boszorkánynak öltöztették,  


és a becsapott, igazi királylány elment földet túrni, arcát nap kiszítta, keze munkás, ruháját megtépték, háború összetörte… „bunkó paraszt” szólt az új idők ítélete, ahelyett, hogy


    régi díszét, méltóságát, koronáját  visszaadták volna,


Pedig ő a mi édes Babbánk, kinek szava füvek, fák, hegyek hangja, nyelve: A TÁJNYELV.


 


                Babba szülte ágát,  ág-anyád szülte virágát, aki te vagy, s aki szégyelled öreganyád nyelvét, mert azt mondják,


                hogy e nyelv


                                buta és csúnya s a műveletlenség jele,


                        a kultúra berkeibe – ugyan! – lábát se teheti, de főszám a pellengéren,      


                        megbélyegzik az iskolában,


                        kirekesztettek között legkirekesztettebb


                                                                             a   magyarok   é d e s a n y a – n y e l v e.


 


Papoljuk naphosszat: örökségvédelem, öntudatra-ébredés, kincseink megbecsülése.., vannak nagyszerű törvényeink párszáz éves cserepekre               – csak a többezer éves nyelvet hajítjuk a szemétre.


Siratjuk a magyart, de a bartóki út nekünk már túl sáros - pedig csak onnan építhetünk saját újat.


Nincs fülünk a hallásra, hogy észrevennénk: a média-méreg kihipózza a nyelv ragyogását, rászoktat a hamis beszédre,


                s e lélektől sterilizált nyelv  bizony nem viszi át  szerelmetes alap-kultúránkat a túlpartra.


(Minek a lélek, ha van információ?)


Műtejhez műnyelv illik, „kommunikációhoz” hazug nyelv illik, média-sztárhoz nyaktörészeti nyelvtanszabály-mutatvány illik, miszlikbe    robbantott mondatokkal, nyökögéssel megcinkelve.


E példát vagy követjük – mert „a nyelv nem romlik, csak változik”, amint a túró is idővel csak megzöldül,


avagy


 


Tessék visszaadni a tájnyelvek tisztességét és becsületét, mert


 


NYELVÜNK  LELKE  =  TÁJNYELVEINK  HANGJA


 


Tessék megfürödni e TISZTA FORRÁSBAN.


  Tessék  a parton  hagyni  végre  az  előítéleteket!


           Avagy felmérhetetlen kincseket vesz(ítet)tünk,  magyarságot, múltunkat vesztjük ,


                                                             más nyelvek hangi példáinak teret adva, elveszejtjük a mindenkori nyelvújítás saját hangú alapját.


mert


Tájnyelv - a magyar műveltség alapja


 


Vége-mottó: „Svájcban, a függetlenség és öntudat hazájában,
ahol a kantonok nyelvi és kulturális függetlenségét tíz körömmel védik,

TUDOMÁNYOS, SZÍNHÁZI, POLITIKAI
szövegek hangzanak el TÁJNYELVEN, senkinek eszébe nem jutna fújolni…”                                                                           T.K.E.-2008.