Kodály Zoltán: Vessünk gátat kiejtésünk romlásának (részletek)

„…aki nyitott füllel jár a magyar életben, tudja, mennyire megromlott a magyar kiejtés… Az írott nyelv védelmében nagy sikerrel hadakozik…a nyelvművelő mozgalom…Van azonban a nyelvnek betűvel le nem írható, csak füllel hallható része. Kétségtelen, hogy tökéletes magyarsággal megírt szöveget minden ízében magyartalanul is fel lehet olvasni.

 Semmi sem jellemző annyira egy nyelvre, mint sajátos hangzása. Olyan ez, mint a virág illata, a bor zamata, a zománc, az opál tüze. Megismerni róla a nyelvet már messziről, mikor a szót még nem is értjük. Minden nyelvnek megvan a maga hangszíne, tempója, ritmusa, dallama, egyszóval zenéje. A magyarét egyre többen fújják hamisan.

…a leírt betűnek minden nyelvben más a hangértéke…egyre sűrűbben hallani a magyar beszédben egy-egy betűnek más nyelvből kölcsönvett hangértékét. De nemcsak egyes hangot veszünk át, hanem más nyelvek ritmusa, hangsúlya és dallamvonala is kezd beszivárogni….idegen nyelv zenei elemei keverednek a magyarba. Mintha borba sört kevernének, vagy málnaszörpöt…

Ilyen különösen városi középosztályunk beszéde, a félig asszimiláltaké, akik két anyanyelv között lebegve, fölváltva beszélnek két nyelven, többnyire mind a kettőn rosszul. De megromlik ebben a környezetben olyanok beszéde is, akiknek születése, anyanyelve magyar, kivált, ha sokat olvasnak és beszélnek idegen nyelveken. S végül ilyen azok beszéde, akik előbb más nyelven vagy nyelveken tanulnak beszélni s csak később tanulják a magyart. Általában minél feljebb hágunk a társadalmi létrán, annál magyartalanabb kiejtésre találunk, tisztelet a kivételnek….Normális fejlődésű nemzetekben a legelőkelőbb és legműveltebb körök beszéde a legszebb. Azt utánozza mindenki, a társadalmi kapillaritás tüneménye nem rontja a kiejtést. Nálunk rájdalom, nem így van: a nemzet eleje idegen nyelvtudás kedvéért elhanyagolja anyanyelvét, magyar kiejtése megrontja az őt utánzó, feltörekvő rétegekét is….

Megvan a törekvés, hogy az anyagi és szellemi kultúra minden ágában helytálljunk. Éppen csak a nyelv sorsa volna közömbös?...Vagy talán csakugyan kirakatkultúrát művelünk? Az idegenforgalom kedvéért?

…látnunk kell, hogy még soha a világtörténetben nem volt akkora szerepe az élő szónak, államférfiak és általuk a népek érvényesülésében, mint ma...

Próbáljunk egy Berzsenyi-ódát raccsolva vagy az időmérték svábos ellágyításával végigmondani. Mintha Beethoven zenéje harsonák helyett farsangi papírtrombitán szólna. Ha nyelvünk harangszavát repedt fazékká engedjük zülleni, ne csodálkozzunk, ha senki sem hallgat ránk, és elmerülünk a népek tengerében.

Mit tegyünk hát?

…Ha idegen nyelvről van szó, természetesnek vesszük, hogy fogyatékos kiejtés csak féltudás. Mért nem természetes ez a magyarnál is? …Az idegen nyelvekről nem mondhatunk le. Sőt…De használjuk fel idegen nyelvtudásunka tarra, hogy vele magyar nyelvtudásunk nyerjen, ne veszítsen. Az idegen nyelvvel párhuzamosan tanuljuk újra a magyart. Vegyük számba minden zenei eltérését s mennél jobban elsajátítjuk az idegen nyelv kiejtését, annál tudatosabbá tehetjük a magyart…

Két vagy több eltérő hangrendszerű nyelv tudása oly feszült figyelmet, folytonos éberséget kíván, hogy nem csoda, ha sokan feláldozzák a magyar kiejtésüket az idegen kedvéért. Ezek azonban egy tál lencséért odaadják apai örökségüket. Az idegen nyelv végső finomságait…úgysem tanulhatjuk meg soha. De mért is akarnánk  mi is úgy kattogni és ropogtatni, mint a porosz, fulladozni, mint az angol, fennen kántálni, mint a francia, vagy szédítően peregni, mint az olasz? …a művelt külföldi… bizonyosan megvet bennünket, ha megtudja, hogy a magunk nyelvének hangzásbeli épségét, eleven erejét dobtuk el, hogy az idegent jobban beszéljük…

…még született magyar is,...ha nem csiszolja, berozsdásodik. Legjobb módja ennek a jóbeszédű falusi néppel való érintkezés. Ez különben is nagyon ráférne a városlakóinkra. Mert a sokat emlegetett magyar szolidaritás, lelki egység nem jöhet létre, míg egyik réteg a másikat nem is ismeri…

…kell, hogy ezt a nyelvet minden másnál jobban szeresse. Hogy inkább szégyelje a magyar, mint az angol kiejtése hibáit. Minden kimondott szóban a nemzetért való testi kiállást is kell éreznie. Odáig kell jutnia, hogy nyelvtani hibát, idegenszerűséget, minden rosszul kiejtett szót árulásnak érezzen. Mintha rést ütne vele a magyar gyepűn. Új magyar felelősségérzet kell ehhez, a nemzeti öntudatnak eddig szokatlan felfokozása. Nem zászlós-frázisos hazafiság, hanem az ezernyi kötelesség megdöbbentő meglátása és szótlan vállalása. Külföldön újabban sokat emlegeti a szellemi honvédelmet. Vajjon nem kell-e nekünk is a magyar szellemiség védelmére gondolnunk, mikor annyi erős idegen befolyás fenyegeti elsöpréssel?

Felemás beszéd felemás lélek jele. Hozzuk rendbe előbb a beszéd, a kiejtés lelki alapját…

A magyarságot ma senkinek sem teszik készen a bölcsőjébe.

 ( A zene mindenkié / Zeneműkiadó 58-62.o./ -  Rádióelőadás 1938. szeptember 18-án)